Leugorva a vonat magas lépcsőjéről kicsiny talpai kopogásának hangjai dübögő csörtetésnek tűnik a csoszogó "sehajú " idős népség közt.*Kopp* Érez a fején egy esőcseppet szétfolyni. *Kipp-kopp* S még egyet s még egyet. Esik. Sietve sétál át a múlt emlékeivel átszőtt ajtón.A száraz meleg pályaudvaron egyre több bemenekülő veti meg lábát rendíthetetlenül a fűtőtestek rácsainál. Mind olyan furcsának és ridegnek tűnnek. Oly mértékben hogy szívükről artistaként függeszkedő jégcsapokat még az igazi elsöprő szerelem se tudná leolvasztani.A hely libegő ajtaja előtt még tétovázik egy kicsit. S aztán zabolátlan futásnak ered az esőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése